A tranzit Plútónak van a legváltozékonyabb tartózkodási ideje az egyes jegyekben. Míg a Skorpió és Nyilas jegyében 12-13 évet, a Bak jegyében 15 évet volt, a Vízöntő jegyében 20 évig lesz: 2023 március 23. és 2043 március 9. között. Legutóbb 1777. és 1798. között haladt át rajta, mely időszak az amerikai, a francia és általában véve az ipari forradalom kezdetére esett.
A Plútó a társadalmat mozgató félelmeket, a pénzhez, belső erőforrásokhoz való viszonyunkat jelöli. A Bak jegyében a központi hatalmak megerősödését tapasztalhattuk. A Vízöntő jegyében a közösségekre és a technológiához való viszonyukra kerül a hangsúly.
A jegyváltással a Plútó elhagyja a Szaturnusz birodalmát és az Uránusznak rendelődik alá. Mivel az Uránusz a Bika jegyében halad, így a jegyváltás felgyorsítja a pénzügyi rendszer átalakulását.
Egyfajta kényszer lesz érezhető arra, hogy mindenbe belevigyük a technológiát, legyen szó mobilos kommunikáció (5G, 6G), mesterséges intelligencia, az élet minden területének digitalizálásra. Azonban ez egy kétélű kard, mert bár látszólag minden átláthatóbbá válik és közelebb kerül az emberek számára, közben kérdésessé válik, hogy mi marad privát. A Vízöntő ellentéte az Oroszlán, ami az egyénre, annak kiválóságára, lelki nemességére utal. A Vízöntő megveti ezeket a vonásokat és mindent kollektivizálni akar. Azonban bármilyen közösség csak erős, kreatív egyének által fejlődhet. Tehát fő kérdés lesz számunkra, hogy milyen mértékben engedjük át életünk irányítását a technológiának. Mennyit adunk fel magunkból, magánéletünk szentségéből a felszínes kényelemért cserébe.
Forradalmakra lehet számítani világszerte, mert az emberek ráuntak arra, hogy exponenciálisan megnőtt a gazdasági egyenlőtlenség az elit és a köznép között. Ahogy a francia forradalomban is, várhatóan vezetők cserélődnek le. De megfontoltságra is szükség lesz, mert ahogy a francia forradalmat követően, most is várhatók lesznek túlkapások a racionalitás, technológia és tudományosság leple alatt. Sőt egyes megmozdulásokat lehet pont a vezetés indít el, hogy kivegyék az igaziakból a lendületet. Tehát ne kapkodjunk és ne üljünk fel kritikátlanul az éppen aktuális, mindent elsöprőnek tűnő néphangulatnak.
Nagy áttörésekre lehet számítani az információs technológiákban. A kvantum számítógépek elterjedése az adatbiztonság kérdését új perspektívába helyezi, mert a régebbi, féltve őrzött titkok másodpercek alatt feltörhetővé válnak. De árnyoldala az egésznek, hogy életünk minden része könnyebben megfigyelhető lesz az okos eszközök, kamerák által. Így fennáll a veszélye, hogy a személy csak egy manipulálható adathalmazzá váljon egy nagy állami algoritmusban. Amire figyelni kell, hogy ez ne a kínai szociális kreditrendszernek adjon teret Európában, a digitális pénztárca és okos városok fedőnevei alatt.
A pénzhez való viszony is megváltozik. Előtérbe kerülnek a digitális valuták, melyek idejét múlttá tehetik a kereskedelmi bankokat (lásd CDBC-k), de minden velük végzett tranzakció ellenőrizhető lesz. A Vízöntő Plútó árnyoldala abban is megnyilvánulhat, ha a kormány meg akarja szabni, hogy mit, mennyit és mire költhetünk el a pénzükből, illetve annak lejárati időt is adhat, a karbon lábnyomra hivatkozva. Ami persze azon feltételezésekre alapoz, hogy az emberiség befolyásolja az éghajlatot, hogy egyáltalán felmelegedés van vagy, hogy a széndioxid valami rossz, ami ellen védekeznünk kellene. Érdekes fordulatot jelent majd, amikor hamarosan bekövetkezik egy mini jégkorszak a Plútó átvonulása alatt. Ne feledjük a Vízöntő hideg, téli jegy.
A Plútó az elnyomás jelképe is, ezért bármilyen szabadság korlátozó törvénykezés azzal lesz alátámasztva, hogy a közösség vagy a környezet, bolygó védelmére történik. Előtérbe kerül, minden ami elektromos alapú, mintha az jobb lenne, mint a fosszilis erőforrások, miközben az alternatív (nap, szél) energiák előállítása jelenleg sokkal több környezeti erőforrást emészt fel, a hagyományosakhoz képest.
Az atomenergia (Plútó) újra előtérbe fog kerülni, de maghasadás helyett, a hidegfúzió lesz az új trend. A Kos Neptunusz, segítve az Ikrek Uránusztól pedig a hidrogén meghajtású járművek felívelését hozhatja, az elektromos autókkal szemben.
A legfőbb kihívás a Vízöntő Plútóval, hogy megőrizzük emberségünket a mindenféle transzhumanista, technológia központú felfogásokkal szemben. S a technológiát mértékkel, bölcsen használjuk, mert hanem az kezd el használni minket, az egyre nagyobb tőle való függőség miatt. S szó szerint egyre inkább a bőrünk alá próbál beférkőzni, ahogyan a 6G-s koncepció is leírja, hogy nem eszközei lesznek az embernek, hanem maga az ember lehet az eszköz, saját telefonjának az antennája és áramforrása.
A közös elveken alapuló közösségek ereje megnő ebben az időszakban, mert az emberek rájönnek, hogy csakis az összefogás ami előre mutat.
A Plútó első látogatása a Vízöntőbe június 11.-ig tart. Május 2.-án vált retrográdba a Vízöntő 0º21′-en. A májusi hónap eléggé felkavarónak mutatkozik a jegyet váltó Jupiterrel képezett kvadrátja miatt.
Majd 2024 január 21. és 2024 szeptember 2. között lép másodszor be, május 3.-án elérve a Vízöntő 2º06′-t.
Végül pedig 2024 november 20.-tól 2043 március 8-ig tartózkodik benne. Illetve végső visszalépése a Vízöntőbe 2043 augusztus 31 és 2044 január 19. között lesz.
Az évenkénti előrehaladásai a következők lesznek:
2025 május 5. – 3º49′
2026 május 7. – 5º30′
2027 május 9. – 7º10′
2028 május 10. – 8º49′
2029 május 11. – 10º27′
2030 május 13. – 12º03′
2031 május 15. – 13º39′
2032 május 16. – 15º13′
2033 május 18. – 16º46′
2034 május 19. – 18º18′
2035 május 21. – 19º49′
2036 május 22. – 21º19′
2037 május 23. – 22º47′
2038 május 25. – 24º15′
2039 május 27. – 25º41′
2040 május 28. – 27º07′
2041 május 29. – 28º32′
2042 május 31. – 29º56′
Fontos minőségi váltást hoz 2025 júliusa, amikor az Uránusz belép az Ikrek jegyébe, ami az innováció új időszakára utal, majd 2032 augusztus, amikor az Uránusz a Rák jegyébe lép és végül 2039 augusztusa, az Uránusz Oroszlánba lépésével.
Annak függvényében, hogy a Plútó mikor és hogyan kerül kapcsolatba személyes bolygóinkkal számíthatunk segítő, erősítő, fókuszálást, hatékonyságot adó vagy frusztráló, nagyobb változások elé állító időszakokra. Mindenki akinek legalább egy fix jegyű bolygója van (Bika, Oroszlán, Skorpió vagy Vízöntő) meg fogja érezni a Plútó átalakító erejét a következő két évtizedben. Természetesen akkor erősebb a hatás, ha Napunk, Holdunk vagy Aszcendensünk van fix jegyben. Érzékenyen érintettek még az 1938 és 1957 között Oroszlán Plútóval és az 1984 és 1995 között Skorpió Plútóval rendelkező szülöttek.
A Plútó fontosabb fényszögei a Vízöntő jegyén való áthaladása alatt:
A Plútó 2024 és 2033 között 12 alkalommal kerül szextil fényszögbe a Neptunusszal, ami enyhíti radikalitását, s a Kos Neptunusz révén többlet optimizmust, kezdeményező erőt, életkedvet ad. 2025 és 2029 között 7 alkalommal lesz trigonban az Ikrek Uránusszal, s az Uránusz eközben szextilt is képez a Neptunusszal. Ezek az évek az innováció és szellemi fejlődés csúcs időszakát képezik majd.
Czompó Csaba
asztrológus tanácsadó