Emlékezés…

Ködös októberi reggel van, s arra ébredek, hogy gyorsvonatként siklanak át a gondolataimban a múlt képei.

Két éve még nagyon szerencsésnek tartottam magam.

Körülöttem mindenki egészséges és boldog volt.

Lányaim sikereiben és boldogságában fürödtem nap-mint nap, és készültem a nagymama szerepre.

Szóval kerek volt a világ!

Aztán bombaként robbant a hír a családban, hogy elsőszülött lányom

egészsége körül nagy bajok vannak!!!

Míg a világ a Mikulásvárással és a közelgő Karácsonyi készülődéssel volt elfoglalva, az én szívemet elkezdte mardosni a kétely, hogy most mi lesz?

Kórház, kivizsgálás, életmentő műtét, kezelések, egyre tornyosuló felhők az életünk egén.

A kórházban töltött Karácsonyi ünnepek nagyon hitpróbáló időszaka után, már éreztem, hogy az életem nagy vizsgája előtt állok.

A Szaturnusz egész életemben tanított, és bizony sokszor fintorogva, vagy fogcsikorgatva vettem tudomásul a leckéit.

Ő nem adta fel! Mindig magasabb szinten rakta elém az életem leckéit, és megoldandó feladataimat. Ő már csak ilyen.

Öreg, bölcs tanítómester! Mindig jelzi életünk fontosabb állomásait,

megpróbáltatásait, ahol az élet próbái által lehetőséget kapunk a fejlődésre.

Hát most elhozta számomra, a legnagyobb beavatást, amit anya megkaphat a földi életben.

Ez pedig a Hold beavatás!

Minden anya tudja, miről beszélek, aki elvesztette a gyerekét.

A karomban tartottam, mikor megszületett, és a karjaimban tarthattam mikor átlépett… mikor elengedte a földi életét.

Születésnapomra az unokám és a lányom elengedésének leckéjét kaptam.

Akkor még nem tudtam sírni!!

Nem tudtam megköszönni!

Úgy éreztem a lelkem megfagyott!

Több mint, 20 év óta foglalkozom az ezotéria alaptörvényeivel.

Hiszem és tudom, hogy többek vagyunk, mint a testünk!

Hát a Szaturnusz kajánul az arcomba nevetett és feltette a kérdést.

-Még mindig hiszed, amit tanítasz?

Vagy az egész eddigi életed egy hazugság volt?

Nagy segítségemre volt ebben a lányom, aki haldoklásában is nagy tanítóm volt! KÖSZÖNÖM NEKI!

Megtanította és megmutatta számomra, hogy a haldoklási fázisban, kik vannak mellettünk, és utolsó értelmes mondata is arról szólt, hogy ne adjam fel!

-Anya, tanítsd az embereket!- mondta.

De mire?- Kérdeztem én.

Erre már sajnos nem kaptam feleletet.

Nem tagadom. Megjártam a pokol bugyrait. A saját magam alkotta poklot.

Voltam nagyon mélyen. Sőt, az elején érzelmileg sikerült úgy lezárnom magam, hogy pár hónapig sírni sem tudtam.

Akkor még azt gondoltam, hogy én nagyon erős vagyok.

Most már, ennyi idő elteltével tudom, hogy csak a halál elfogadásának a fázisait jártam be éppen úgy, mint minden földi ember.

Elutasítás,- düh,- alkudozás,- depresszió, – belenyugvás, – belső béke.

Ezeken az állomásokon mindenki keresztülmegy.

Volt mikor kiabáltam, kértem Istent, hogy magyarázza meg, hogy miért történt ez velem-velünk, hisz az egész család leckéje ez.

 

Ha most visszagondolok életem elmúlt két évére, minden perce hatalmas tanítást és tapasztalatszerzést hozott nekem saját magam megismerése által!

MOST tartok ott, hogy meg tudom köszönni a TEREMTŐNEK, a LÁNYOMNAK, és  MAGAMNAK , az elmúlt 2 évet.

Semmi nem történik véletlenül az életünkben!

Más lettem! Kicsit belehaltam én is.

Meghalt az egóm nagy része.

Kaptam viszont sok-sok értékes kincset helyette.

Nagyobb alázatot, a meghajlás és a térdre esés közti energia különbséget, a könnyek erejét, a lágyság és a mosoly értékét,

a pillanat és a Most csodás élményeinek kincsét,

a Hit csodálatos teremtő erejét.

Sokan voltak mellettem, akik segítettek ebben az utam során!

KÖSZÖNÖM NEKIK!

És köszönöm MAGAMNAK is.

A halál és én, azóta kézen fogva járunk, barátként van jelen.

Hisz a halál valójában nem is létezik!

Ez csak egy illúzió! A földi létünk, életünk elengedése, hogy visszatérhessünk az örök forráshoz.

A Földön élt Mesterek minden pillanatot feltételek nélkül el tudtak fogadni.

Ők tudták, hogy a Bizalom és az Elfogadás a kulcsa a lélek felemelkedésének.

Majd, ha eljön az időm, a lélek tiszta nyugalmával és fényével lépem át ezt a küszöböt!

És ezt a lányomnak köszönhetem, aki életem legnagyobb tanításában segített nekem.

KÖSZÖNÖM

 

2014.10.26.                                         Horváth Marianna